Egy éven át tartó pereskedés után Kurt Cobain özvegye, Courtney Love kiegyezett a Nirvana túlélő tagjaival meg a lemezcéggel, és hozzájárult "az utolsó kiadatlan Nirvana-dal", a You Know You're Right megjelentetéséhez - s így meglett a szükséges plusz a seattle-i trió legelső slágerválogatásához.

A Kurt halála előtt két hónappal, 1994. január 30-án felvett a You Know You're Right nem teljesen ismeretlen dal, hiszen maga a zenekar is tesztelte már az előző év őszi turnéján, és Courtney Love is játszotta Hole nevű együttesével 1995 első felében, például az MTV Unplugged fellépésen (ami sajnos azóta sem jelent meg hivatalosan). Most viszont végre itt van nekünk a Nirvana által felvett stúdióverzió, az utolsó dal, amit a zenekar befejezett - és nem méltatlan sírfelirat. Igazi nyers Nirvana-dal, mely - akárcsak a Steve Albini producerrel egy évvel korábban felvett In Utero anyaga - megtagadja a Nevermind sikeralbum polírozott hangzását, a szöveg pedig így utólag kifejezetten kísértetiesen hangzik: "nem foglak zavarni többé / nem szólok többé egy szót sem / örökre elhordom magam... / mindig tudtam, hogy ide jut a dolog / sosem mentek ilyen jól a dolgok / sosem voltam még ilyen jól" - énekli fogvicsorgatva Kurt, az "őt semmi sem zavarja / csak saját magát akarja szeretni" sor nőnemű személyes névmásába pedig a hallgatók többsége úgyis a démonizált asszonyt, Courtney-t fogja belelátni.

Az már biztos, hogy ez a válogatásalbum sokkal kevésbé lenne sikeres e nélkül az "új" dal nélkül (nem véletlen, hogy a lemezcég a szokásokkal ellentétben nem jelentette meg kislemezen), hiszen a Nirvana-rajongók többségének rég megvan a három sorlemez (Bleach - 1989, Nevermind - 1991, In Utero - 1993), a korai ritkasággyűjtemény (Incesticide) és a koncertalbum (Unplugged In New York), amelyekről a többi 14 számot válogatták (a szedett-vedett élő felvételeket tartalmazó From The Muddy Banks Of Wishkah című posztumusz korongról nem vettek át semmit). A Nirvana korai noise-punkját ugyan nem képviseli semmi, de azt végigkövethetjük, hogy Kurt Cobain hogyan engedett szabad utat popérzékenységének az R.E.M./Replacements-féle tradicionálisabb amerikai alternatív rockkal való próbálkozás (About A Girl) után inkább a Pixies receptjét bekeményítve (az első csúcspontot jelentő kétperces Sliver, majd a Nevermind jóval hosszabb és polírozottabb slágerei), aztán meg hogyan küzdött ez ellen a popérzékenység ellen (bár ebből az utolsó egy-másfél évből is csak a melodikus és akusztikus dalok kerülnek itt elő, de a szövegek árulkodóak). Az új generációnak jó beavatás, de a régi rajongók mérgelődhetnek, hogy erről az 55 perces válogatásról hiányzik az első Nirvana-kislemez (a Shocking Blue nevű hetvenes évekbeli holland popzenekar Love Buzz című slágerének feldolgozása), a Jesus Lizarddal közös split single-re készített Oh, The Guilt, továbbá a Beavis & Butthead Experience válogatásalbumra adott I Hate Myself And I Want To Die. Erről azonban a jogdíjféltő okoskodás, nem pedig szegény Kurt tehet, tehát járjon neki a maximális pontszám.